A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Az intézmény igazgatója, mint a költségvetési szerv vezetője felelős az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad (a továbbiakban:ÁMGSZ) közfeladatainak ellátásáért, az intézménynek a jogszabályokkal, kormányzati és irányító szervi utasításokkal összhangban történő működéséért. Az igazgató felelős az intézmény stratégiai céljainak meghatározásáért és megvalósításáért, melynek érdekében irányítja az intézmény tevékenységét. Vezetői feladatainak keretében irányítja az ÁMGSZ ágazati vezetőinek munkáját és felel az ágazatok összehangolt működéséért és eredményességéért. A rendelkezésre álló költségvetés alapján felel az ÁMGSZ gazdaságos és hatékony működésért, valamint biztosítja az ehhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket. Ellátja az ÁMGSZ általános képviseletét, valamint felelős a hazai és külföldi szakmai kapcsolatok kialakításáért és fejlesztéséért. Az igazgató felelős az intézmény költségvetésének tervezéséért, a gazdálkodással, könyvvezetéssel és finanszírozással kapcsolatos feladatok ellátásáért, továbbá az adatszolgáltatási, beszámolási kötelezettségek teljesítéséért, a pénzügyi, számviteli rend betartásáért. Ellátja a munkáltatói jogokat az intézmény munkavállalói tekintetében.
Pályázati feltételek:
- Egyetem, vagy főiskola, szakirányú végzettség,
- lovaságazattal kapcsolatos tevékenységet folytató gazdasági társaságnál vagy költségvetési szervnél szerzett legalább 3 éves vezetői tapasztalat
- angol és/vagy német nyelv tárgyalóképes ismerete
- irodai informatikai alkalmazások felhasználószintű ismerete
- a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § (2) bekezdése alapján magasabb vezetői beosztás ellátására megbízást az kaphat, aki a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy a megbízással egyidejűleg közalkalmazotti jogviszonyba helyezhető
- magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás
- büntetlen előélet
Elvárt kompetenciák:
- jó problémamegoldó képesség, kreativitás, kapcsolatteremtő készség,
- rendszerszintű és hosszú távú elképzelésekre alapozó gondolkodásmód,
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- szakmai önéletrajz
- iskolai végzettséget, tudományos fokozatot, szakképzettséget igazoló iratok másolata
- az intézmény vezetésére vonatkozó középtávú stratégai elképzelés
- 90 napnál nem régebbi keltezésű hatósági erkölcsi bizonyítvány, mely igazolja a büntetlen előéletet, valamint azt, hogy a pályázó nem áll a közalkalmazotti jogviszony létesítéséhez szükséges foglalkozás gyakorlásától való eltiltás hatálya alatt; vagy nyilatkozat arról, hogy a pályázat pozitív elbírálása esetén az erkölcsi bizonyítványt a kinevezés napjáig a pályázó eredetiben bemutatja
- nyilatkozat, amelyben a pályázó vállalja az igazgatóvá történő megbízása esetén az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény szerinti vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget
- nyilatkozat, amelyben a pályázó hozzájárul a pályázati anyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez
- orvosi igazolás, amellyel a pályázó a magasabb vezetői beosztás ellátására alkalmas egészségügyi állapotát igazolja
A pályázat benyújtásának határideje: 2019. március 14.
További részletek: https://kozigallas.gov.hu/pages/jobviewer.aspx?ID=zsve0usng4