Területrendezési referens

Államigazgatási szerv területrendezési osztályának tájépítészei csapatuk erősítésére az előttük álló új és folyamatban levő tervezési feladataikhoz hangsúlyozottan TÉRINFORMATIKAI (és informatikai, grafikai stb.) feladatokra, valamint ezek támogatására azt magas szinten alkalmazó új kollegá(ka)t keresnek.

Előnyös és fontos a szakterület jellege miatt a településmérnök és/vagy tájépítészmérnök végzettség, továbbá a terület ezen, legalább települési léptékén szerzett valós tervezői tapasztalat – de lehet akár térségi szintű is, mint pl. a korábbi megyei tervben való részvétel. Feladataik onnan indulnak, hogy pl. 44 balatoni vízparti település (és partja), át a 81 települést lefedő Budapesti Agglomeráción és a 180 településből álló Balaton Kiemelt Üdülőkörzeten át végső soron az ország egészéig. Természetesen egyéb más, kapcsolódó szoftverismeret, vagy rálátás az adatbázisok világára stb. is hasznos. Mindezek széleskörű ismereteket, probléma- és megoldás-orientált, gyakorlatias, elemző és racionális, műszaki gondolkodást igényelnek. A közigazgatásban és a jogban – ha szükséges lenne,- segítenek eligazodni, és várhatóan nem is jogszabályi normaszöveget vagy törvény-előterjesztés kellene írni.

hivatalos területrendezési referens pályázati felhívás Közszolgállás weboldalon a https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/JobAd/Info/14141 linken, kérdés esetén kapcsolat dr. Borbély Sarolt (sarolt.borbely@ekm.gov.hu).

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s